Rádióval fűszerezve
Nagypapáméknál volt az egyik szobában egy archaikus stílusú rádió. Mindig is furcsálltam, hogy egyáltalán működik, úgy nézett ki, mintha egy múzeumi műtárgy lett volna, amihez véletlenül sem szabad hozzáérni.
A látvány különlegességét fokozta, hogy egy porcelán szobor mellé helyezték egy mahagóni asztalra. Ráadásul, egy vékony kis csipketerítőt is tettek alá mamámék, nehogy egy óvatlan mozdulattal a kemény parketta martalékává váljon ez az ódon készülék.
Egyik beszélgetésünk alkalmával hallottunk egy rádióműsort, aminek a főzés volt a tematikája. Az volt a műsor legfőbb kérdése, hogy hozzáad-e egy étel értékéhez, ha csípős fűszerekkel ízesítjük őket.
Ezen mi is annyira elgondolkoztunk, hogy kedvünk támadt valamilyen pikáns fogást elkészíteni.
Nem akármilyet persze, hanem olyat, ami eltér a hagyományos, magyar ízektől.
Ehhez persze valamilyen kutatásra volt szükség, hiszen a paprikás csirkén, illetve a különféle pörkölteken kívül nem készítettünk még semmilyen csípős ételkülönlegességet.
Neki is láttunk chilis receptek után kutatni. Így bukkantunk rá a pazarshop.hu nevű oldalra, ahol rengeteg hasznos és értékes információval lettünk gazdagabbak a chiliket illetően.
Meglepett minket a találkozás, ilyen széleskörű chiliszósz-kínálattal még nem volt dolgunk, így érthetővé vált számunkra, hogy miért épp pazarshop.hu az oldal neve: a választék pazar, akárcsak a termékek minősége.
Arról nem is beszélve, hogy nemcsak chiliszószok közül válogathatunk a pazarshop.hu-n.
Találhatunk itt még különféle fűszereket, prémium vizeket, snack-és nassolnivalókat, sőt még elektronikai eszközöket is, úgy, mint: fej-és füllhallgatót, Power Bank-et, továbbá autós és fali töltőket is.
Persze minket elsősorban a szószok érdekeltek, de azért jó volt látni, hogy szükség esetén akár töltőt is beszerezhetünk magunknak például.
Ahogy jobban elmerültünk a pazarshop.hu világában, észrevettük, hogy a chili vonat szószok külön szekcióban helyezkednek el.
Úgy voltunk vele, hogy a kínálat többi részétől való elkülönítés egyet jelent azzal, hogy itt lesznek a legfinomabb ínyencségek.
Ezért belevetettük magunkat a chili vonat szósz dimenziójába, és reméltük, hogy mihamarabb rábukkanunk arra a szószra, ami számunkra ideális lehet.
Végül az Aranyszarvas chiliszószon akadt meg a szemünk, mivel – ahogy az a pazarshop.hu leírásából is kiderült – ennek a fűszerezése leginkább a vadas mártásra hajaz, annyi különbséggel persze, hogy csípős szószról beszélünk.
A weblap leírásából az is kiderült, hogy az Aranyszarvas nem egy egetrengetően erős szósz, így azoknak is kedvezhet, aki csak egy enyhe csípősségre vágyik az ételeiben.
Meg is rendeltük – miután egyöntetűen leadtuk a szavazatainkat – és vártuk, hogy minél előbb megérkezzen, és nekiláthassunk a pikáns vadas elkészítéséhez.
Szerencsére, nem kellett sokat várnunk a szósz érkezésére. Úgy látszik a pazarshop.hu mind a weblap látványát, mind pedig a szolgáltatását tekintve kielégítő.
Az egyik legfinomabb fogást kerekítettük ki belőle, és nagyon örültünk annak, hogy végre közösen is van alkalmunk főzni.
Étkezés után visszaültünk a rádiós szobába, és arról beszélgettünk, milyen jó, hogy ráleltünk a pazarshop.hu-ra.
Meg is állapodtunk abban, hogy legközelebb is kitalálunk valamilyen újszerű fogást, amely kellőképpen pikáns és ízletes lehet.