A rádióban hallotta Nagypapa a napelem árkalkulátor fogalmát

Vasárnap a nagyszüleimhez mentünk vendégségbe a feleségemmel. Ebéd előtt mindig van egy kisebb perpatvar a rádió ki- és bekapcsolását illetően. Nagymama ki nem állhatja, hogyha ebéd közben rádiót hallgatunk, Nagypapa szerint pedig igazán fontos, hogy a rádióműsort hallgassák, hiszen onnan tájékozódnak a világ dolgairól. A vitát általában Nagymama gyorsan lezárja, mi pedig csak mosolygunk az állandó szócsatán közöttük.

Ebéd közben felmerül, hogy a házunk energetikailag egy teljes felújításon esett át nemrég, és a nagyszülők faggatnak a részletekről minket. Mivel ők is gondolkoznak korszerűsítésen, van néhány kérdésük. Felmerült a napelemek felszereltetése is, mint lehetőség.

Nagypapa kérte, hogy a napelem árkalkulátorral számoljuk már ki nekik, hogy mennyibe kerülhet majd nekik ez a beruházás. Kicsit értetlenül nézek rá, és mondom, hogy „De, Papa, nincs is olyan, hogy napelem árkalkulátor.” Felháborodva válaszol, hogy „De már hogyisne volna, hiszen mindenre van már manapság kalkulátor. Hallottam a rádióban, hogy már az ember a szabadságát, a fizetését, de a diétáját is az interneten kalkulálja ki ezekkel a gépekkel vagy mikkel.

Sóhajtok egy nagyot, mert itt már tudom, hogy itt egy hosszabb és mélyebb beszélgetés veszi majd kezdetét a napelemekről, a befektetett összegről és a megtérülés idejéről. Javaslom is nekik, hogy a kávé után behozom a kocsiból a tabletem és megnézzük együtt a lehetőségeket.

Találtam egy honlapot, a PENTELE SOLAR Kft. weboldalát, ahol a napelem áráról és megtérüléséről nagyon jól összeszedték a fontosabb tudnivalókat. Nagyon megbízható, korrekt cégnek tűnt már a leírások alapján is, ezért esett erre a választásom.

A honlapon valóban leírják, hogy olyan, mint napelem árkalkulátor tulajdonképpen nem létezik. Nagypapa még viccesen meg is jegyzi, hogy „Nofene, mégiscsak kell valamire az ember, csak nem lehet mindent akkor számítógéppel megoldani.” És valóban, az előzetes kalkulációhoz szükség van, méghozzá személyes egyeztetéshez. A szakembernek muszáj látnia, hogy a háznak milyen az állapota (lehet-e egyáltalán rá napelemet szerelni), milyen a tető dőlésszöge, milyen tájolású a ház, és tulajdonképpen a napnak a különböző szakaszaiban milyen fényviszonyok érik a házat. A korábbi villanyszámlákat is elő kell keresni, hogy látható legyen a fogyasztás nagyságrendileg mekkora, mert ettől függ majd a napelemrendszer teljesítménye is.

Nagypapáék nem tétlenkedtek, gyorsan előkeresték a villanyszámlák sárga csekkjeit és a fogyasztás már meg is volt. A honlapon lévő űrlapot így ki tudtuk tölteni az árajánlatkéréshez. Nagypapa ragaszkodott hozzá, hogy az ő adatait adjuk meg. Mondta, hogy mindent rendezni fog. Az olvasottak alapján szerinte nem lesz gond az egyeztetéssel, hiszen mindent világosan leírtak. Ő is korrektnek találta a tájékoztatást, a napelem árkalkulátor hiányát sem emlegette már.

A befektetett összeg árának megterülésénél sem problémázott. Tulajdonképpen elég elégedetten megjegyezte, hogy nem bánja majd, ha 25 évig nem kell majd villanyszámlát fizetnie a jövőben.