Rádióban hallottam először a szelfi gépről
Egy korábbi bejegyzésemben említettem, hogy a párom reggeli rutinjához tartozik a rádió azonnali bekapcsolása. Akkor mondtam is, hogy erről már soha nem fog leszokni, és valóban, azóta sem változott a helyzet, tehát minden reggel úgy indítunk, hogy felkel az ágyból, és már nyúl is a rádióhoz, és kapcsolja be. Végül is nem bánom, a sok informatív téma között olykor én is meghallok valami olyat, ami számomra jelent újat.
Amikor párom bekapcsolta a rádiót, már ment a szokásos kibeszélő műsor, ahol a fotósarok volt a központi téma. Először nem tudtam, hová kapcsolni, milyen fotósarokról lehet szó, azt hittem, valamelyik műsorvezető készített otthon ilyet, ki tudja, lehet fotózni kezdett. De tovább hallgatva a rádió műsort rájöttem, hogy nem ilyen otthoni akciózásról van szó. A fotósarok egy olyan szelfi géphez tartozik, amit ki lehet bérelni. Csak mi pont akkor kapcsoltuk be, amikor a szelfi gép berendezéséről beszélgettek, amit ők is az egyik rendezvényen láttak, amin részt vettek, és persze ki is próbálták, nem hagyták volna ki. A rendezvényen a szelfi gép munkatársai kialakítottak egy olyan sarkot, ami fotózásra alkalmas. Ott állították fel a szelfi gépüket, ami egy olyan doboz, amiben fényképezőgép van, és a fotók ezen a dobozon keresztül készülnek. Bárki odamehetett teljesen ingyen szelfiket készíteni.
A fotósarok szó annyira megragadt bennem, hogy rá is kerestem, így találtam meg a fotósarok szolgáltatást nyújtó cég weboldalát. Itt aztán még több információt meg lehet tudni a cégről és a szolgáltatásról. Páromnak is feltűnt, hogy valamiben nagyon elmerültem, rá is kérdezett. Elmondtam neki, hogy milyen jópofa dolgot hallottam a rádióban, amíg ő kint volt, és, hogy már nézem is a cég oldalát, annyira felkeltette az érdeklődésemet. Itt tudtam meg azt is, hogy nem csak szimpla fotózásról van szó, ugyanis képzeljétek el, hogy vannak színes hátterek is, amik közül lehet választani, így akár egységes háttér is lehet a fotóknál, nem az van, hogy mindenki rohangál a háttérben. Ezenkívül pedig kellékeket is adnak, amivel szintén fel lehet dobni az elkészített fotókat.
Én még nem találkoztam ilyen szelfi géppel, de ha meglátnék egy ilyet valamilyen rendezvényen vagy fesztiválon, biztos azonnal sorba állnék. Nagyon mókásnak tűnik, és tök jó emlék lehet belőle. Ja igen, mert hogy a fotót a szelfi gép ki is tudja nyomtatni, szóval meg is kapod a kezedbe, ami nagyon tetszik. Már azon is gondolkodom, hogy valamilyen saját összejövetelre is lehetne egyszer egy szelfi gépet bérelni, hisz egyáltalán nem drága. A szelfi gépet pedig ki is hozzák személyesen, és persze fel is állítják, ami nagyon megkönnyíti a szervező dolgát. Azt néztem, hogy Budapesten kívül vidékre is kihozzák, ez is nagyon előnyös. Ti láttatok már ilyen szelfi gépet valahol? Az oldalt tovább böngészve úgy látom, hogy esküvőkhöz is ajánlják. Ez milyen remek ötlet! A vendégek biztos nagyon jól elszórakoznának a gép előtt, és mindenféle vicces kép születhet, ami nem csak a vendégeknek, de a friss házaspárnak is milyen jó emlék lesz majd.
Na látjátok, ezért is jó rádiót hallgatni! Annyi újdonságot lehet benne hallani, és már is megismertünk egy nagyon érdekes új lehetőséget a nagy világból! Annyira ki szeretném próbálni!